A 45 év feletti diplomások álláskeresését támogató Restart-up közösségi program kutatásából kiderült, a sokadik állásinterjú után sem kapnak munkát a jól képzett 45 felettiek az előítéletes hozzáállás miatt - írja a lap.
A vállalati felvételiztetők a nyugdíjhoz közeli, de már akár a 45-50 éves jelentkezőket is kritikusan szemlélik, generációs különbségektől, egészségügyi problémáktól, digitális lemaradástól tartanak, rugalmatlannak vélik a korosztályt, s a legtöbb helyen a vállalat vezetősége nem nyitott az idősebbek felvételére. Az indokok között szerepel, hogy a munkáltatók úgy vélik, az idősebbeknek túl magas a fizetési igényük. Mindebben a fokozódó munkaerőhiány idején sincs érdemi változás, a cégek, ha lehetőségük van rá, inkább elnyújtják a toborzási időt, de még mindig nem szívesen vesznek föl idősebb munkavállalókat.
Kapcsolódó
A szakértő szerint az előítéletek csak részben megalapozottak, az új ismereteket az idősebb generáció is elsajátítja, az egészségére jobban vigyáz a fiataloknál, és a fizetési igényeikről alkotott kép sem állja meg helyét. Csakhogy ez a korosztály rendszerint el sem jut oda, hogy a róla alkotott téves képet korrigálhassa - derül ki a cikkből.
Címlapkép forrása: Pixabay
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve