A Magyar Közlönyben megjelent határozat arra hivatkozik, hogy sem Budapest Főváros Önkormányzata, sem Budapest Főváros III. Kerület, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata nem támogatja az Óbudai (Hajógyári)-sziget sport- és szabadidős célú hasznosítását. Így nem épülhet ott meg a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Sportakadémia.
A kormány - az utánpótlás-nevelés fontosságát és társadalmi értékét szem előtt tartva - továbbra is elkötelezett a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Sportakadémia létrehozása iránt, ezért annak új helyét a Velencei tónál, Sukoró külterületén jelölte ki.
Az előkészítést jövő év január 20-ig kell befejezni és erre 161 millió forintot hagyott jóvá a kormány. Ebből 68,5 millió terheli az idei büdzsét, a többi a jövő évi költségvetésben szerepel.
A Sportakadémiáról szóló korábbi két határozatát vissza vonta a kormány. A 2017 novemberi 115 millió, míg a 2019 júniusi 675 millió forintot irányzott elő a Hajógyári szigetre tervezett beruházás előkészítésére.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve