Az államtitkár szerint mintegy negyven megállapodás megkötését tervezi a kormány a következő hetekben-hónapokban, havonta négy-öt, maximum hat megállapodást írhatnak majd alá. Hangsúlyozta: a megállapodásokkal azt szeretnék elérni, hogy ezek az alapvetően külföldi tulajdonú és alapvetően exportra termelő cégek, "még jobban, még biztosabban, még kiszámíthatóbban érezzék itt magukat Magyarországon", és hogy az itt megtermelt nyereségük minél nagyobb részét újra itt fektessék be.
Ezek a cégek a magyar gazdaság húzó, nagy vállalatai, amelyek között a német érdekeltségűeknek nagy jelentősége van - fogalmazott. Szijjártó Péter szerint például a Knorr-Bremse-vel a ThyssenKruppal, a Bombardier-vel, a Nokia Siemensszel és az Opellel is tárgyalnak ilyen megállapodás megkötéséről.
Az együttműködések tartalmáról azt mondta: szeretnék, ha ezek a nagyvállalatok alapvetően magyar beszállítói körrel rendelkeznének, ezért a megállapodásokban kitérnek majd a magyarországi beszállítók felkutatására, termékeik és a szolgáltatásaik bevizsgálására és a minőségi feltételek biztosítására. Számítanak arra is - mondta -, hogy ez a nagyvállalati kör fokozottan bekapcsolódik a közép- és felsőfokú oktatásba, a duális képzésbe, valamint a regionális fejlesztésbe.
Az államtitkár szerint a megállapodások továbbá arra is vonatkoznak majd, hogy a kormány milyen módon ösztönzi a kutatás-fejlesztési tevékenység létrehozását és bővítését, illetve a rendelkezésre álló innovációs kapacitások igénybe vételét Magyarországon.
Szijjártó Péter arra a kérdésre, hogy van-e kilátásban új nagyobb, külföldi beruházás, azt mondta: folyamatosan tárgyalnak a Magyarországon jelen lévő cégekkel és olyanokkal is, amelyek még nincsenek Magyarországon, de ezekről a konzultációkról részleteket nem akart közölni.
Ugyanakkor azt elmondta, hogy az Egyesült Államokban tett közelmúltbeli látogatásakor több amerikai vállalat, így a Citigroup, a Delphi, az Oracle, és GE vezetőivel is tárgyalt, és a magyarországi üzleti környezetről alkotott véleményüket figyelembe véve biztosnak tartja, hogy ha bővítési döntéseket hoznak, akkor Magyarország ott lesz a listájuk élén.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve