A Magyar Közlönyben megjelent rendelet a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelleg mellett még kiemelt közérdekűvé is nyilvánította az "Újjászülető Millenáris" beruházást.
A beruházással összefüggésben:
Kapcsolódó
- településképi véleményezési eljárást nem kell lefolytatni,
- településképi bejelentési eljárásnak nincs helye, valamint
- közterület-alakítási terv készítésének és alkalmazásának nincs helye.
A kormány a koordinációs feladatokat ellátó kormánymegbízottként a Budapest Főváros Kormányhivatalát vezető kormánymegbízottat jelölte ki.
Ugyanebben a Magyar Közlönyben megjelent egy kormányhatározat is, amely a beruházásra 6,4 milliárd forintot biztosít az idei költségvetésből és további 100 milliót is rendelkezésre kell tartania a pénzügyminiszternek.
A jövő évtől pedig pedig évi 200 millió forint áll majd rendelkezésére a Millenáris Nonprofit Kft.-nek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve