"Megrémítenek a magyar hatóságok által hozott kegyetlen és egyes esetekben törvénytelen intézkedések, amelyek az utóbbi napokban születtek" - fogalmazott az ENSZ emberi jogi képviselője, utalva arra, hogy a hatóságok nem engedélyezik a migránsoknak az ország területére való belépést, őrizetbe veszik őket és "aránytalan erőszakot" alkalmaznak velük szemben. Felrótta, hogy "a hatóságok újságírókat támadnak meg és videoanyagokat foglalnak le tőlük."
Al-Husszein szerint azok az új törvények, amelyek értelmében az illegális határátlépés bűncselekménynek minősül, nem összeegyeztethetők azzal, amit Magyarország az emberi jogok betartása terén vállalt.
Az Európai Unió országaiba igyekvő közel-keleti és afrikai menekülteknek nincs más lehetőségük, mint hogy embercsempészekre hagyatkozzanak - tette hozzá.
A főbiztos felszólította az EU-t, sürgősen hozzon az emberi jogokat jobban szem előtt tartó intézkedéseket, és aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy mindeddig nem sikerült határozott, elvi alapokon nyugvó lépésekről döntenie a válság kezelése érdekében.
Szijjártó: elfogadhatatlan az ENSZ-főbiztos kijelentése
Elfogadhatatlan az ENSZ emberi jogi főbiztosának Magyarországot bíráló kijelentése, amely semmibe veszi a tényeket és a valós helyzetet - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön. A tárca által az MTI-hez eljutatott közleményben a miniszter arra reagált, hogy Zeid Raad al-Husszein csütörtökön kijelentette: a migrációs válságot érintő intézkedéseivel Magyarország nemzetközi jogokat sértett. A főbiztos egyúttal a magyar kormány politikáját idegen- és muzulmánellenesnek nevezte.Minderre Szijjártó Péter úgy reagált, hogy a főbiztos nyilatkozata elfogadhatatlan. "Sajnáljuk, hogy az ENSZ emberi jogi főbiztosa egy szóval sem ítéli el azt, hogy agresszív bevándorlók hosszú időn keresztül kövekkel és betondarabokkal brutális támadást intéztek magyar rendőrök ellen" - fogalmazott. A külügyminiszter kiemelte: az ilyen "tendenciózus hangulatkeltő nyilatkozatok" további bátorítást jelentenek az erőszakos cselekmények elkövetőinek, ezért azok kiadói felelősek e cselekmények esetleges megismétlődéséért.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve