Mihamarabb szükség van az EU-IMF-megállapodásra - mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Hangsúlyozta: minden késedelem pénzt visz ki az ablakon. Megállapodás ténye kell, nem pedig "forintfillér", mert a költségvetés pozíciója nem hasonlítható a 2008 őszi állapotokhoz. Ezt bizonyítja a tervezés nyugodt folyamata is.
A tanács hétfőre véleményezte a jövő évi büdzsé tervezetét. Azt javasolta a kormánynak, készítsen alternatív makrogazdasági prognózist. A kabinet a Széll Kálmán-terv 2.0 alapján 1,6 százalékos növekedéssel számol, de a KT szerint az alternatív prognózisban figyelembe kell venni a növekedés beindulását veszélyeztető folyamatokat is.
Kapcsolódó
Kovács Árpád az Arénában azt mondta, a költségvetésben az IMF-pénzzel nem számolt a kormány - mert nem is számolhatott vele. Mint mondta, ez a gondolkodásmód így teljesen korrekt: pénzügyileg nem számol olyannal, ami jelenleg nincs.
A kamatkiadásokat a mostani folyamatokból vezették le, de itt is javasolt alternatív számítást a KT.
Ha nem lesz IMF-megállapodás, az a finanszírozásban nagyon súlyos rést üt, és nagyon megdrágul minden, ami fölösleges kifizetett forintokat és eurókat jelent Magyarországnak - emelte ki a Költségvetési Tanács elnöke, hozzátéve: a leértékelődési folyamat óhatatlanul megnehezíti azoknak a szervezeteknek a munkáját, amelyeknek pénzt kell felvenniük és gondoskodniuk kell a folyó finanszírozásról.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve