A katasztrófavédelem és az általa megbízott konzorcium felkészületlensége vezetett oda, hogy most "tüzet kell oltani", és újra az elavult módszerrel, vagyis a légi kémiai irtással igyekeznek elpusztítani a szúnyogokat - mondták a 24.hu forrásai arra utalva, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) bejelentette: átmenetileg újra engedélyezik ezt a módszert.
A célzott biológiai szúnyogirtásra időben fel kellett volna készülni, ez azonban szakértők szerint nem történt meg, noha sokkal hatékonyabb, mint a kémiai, mivel nem a fejlett szúnyogokat, hanem a lárvákat pusztítja el. Kemenesi Gábor virológus, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa lapunknak megmosolyogtatónak nevezte az NNK bejelentését, megjegyezve, hogy Magyarországon egyébként is csupán egy százalékban történik biológiai irtás, és 99 százalékban alkalmazzák a kémiait. Ennél még Szerbiában is sokkal jobb a helyzet, ott már 50-50 százalék az arány.
Kapcsolódó
Kemenesi szerint az egyik legnagyobb probléma, hogy az invazív fajokról jóformán semmilyen információnk nincs, pedig ezek felkutatása is alapvető feladat lenne. Annál is inkább, mert az invazív fajok elpusztítása nem működik hatékonyan kémiai légi irtással.
Kőszegi Dániel, a Magyar Szúnyogirtók Országos Szövetségének elnöke a legnagyobb gondnak azt látja, hogy kevés géppel álltak neki a földi kémiai irtásnak, pedig a munkát végző konzorcium tudta, hogy nem lesz légi irtás. Ráadásul szerinte nem is a megfelelő időben próbálták kipusztítani a vérszívókat: elkezdték éjjel irtani a szúnyogokat, pedig nem akkor van az aktív időszakuk, így ilyenkor nincs is megfelelő hatékonysága a kémiai irtásnak, csak az esti órákban.
A katasztrófavédelem az NNK-hoz hasonlóan szintén a nagy mennyiségű csapadékra és a szúnyogok által terjesztett betegségekre hivatkoztak a légi irtásról hozott döntés kapcsán.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve