A Fidesz szerdán - miután a parlament az ellenzék obstrukciós kísérletei ellenére elfogadta a munkatörvénykönyvének módosítását - a Facebookon tett közzé egy 5 pontból álló nyilatkozatot "Igazat mond-e az ellenzék?" címmel, amelyben azt akarták cáfolni, hogy a módosítás nem teszi kiszolgáltatottabbakká a dolgozókat. Valamint hogy nem lehet rá kényszeríteni a túlórákat azokra a dolgozókra, akik azt nem akarják vállalni, illetve, hogy nem igaz a hároméves kifizetési időszak.
Mint ismert a jogszabály az eddigi 250 órás éves túlmunkakeretet emelné 400 órára. A VDSZ pedig csütörtök este a Facebookon kiállt amellett, hogy a kormány és a Fidesz nem mond igazat. Ahogy azt a hvg.hu kiszúrta, azt írják a bejegyzésben, hogy mivel a magyarok többsége munkaidőkeretben dolgozik, ami 36 hónap is lehet, ennek végén történik a túlóra elszámolása és kifizetése.
A szakszervezet szerint abban is hazudik a párt/kormány, hogy a dolgozók nem kényszeríthetők a túlóra elvégzésére. Azzal érvelnek, hogy jelenleg sem kell semmilyen beleegyezés 250 óráig, kollektív szerződés viszont akkor kell, ha a 300 órás felsőhatárig dolgoztatnák az embereket. Valamint azt sem tartják valós érvnek, hogy a dolgozóknak önként kell vállalniuk a túlmunkát, ugyanis - ahogy fogalmaznak - "aki dolgozott már beosztottként, az tudja, mit jelent ez az »önkéntesség«".
Azt cinikus érvelésnek tartják, hogy az uniós irányelv 416 óra túlmunkát is engedne, ugyanis sehol sem ilyen magas a direktíva a tagállamok közül.
Arra a fideszes állításra, hogy a szakszervezetek azért lázadnak a jogszabály ellen, mert nélkülük is megállapodhatnak a dolgozók a túlóráról úgy reagált a szervezet, hogy ez aljasság. Ők valójában azt sérelmezik, hogy "a munkavállalókat egyenként fogják megfélemlíteni és 400 óra túlmunkára kényszeríteni a túlórapótlék emelése nélkül."
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve