Az alapvető jogok biztosához és az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezetéhez (ILO) fordult jogorvoslatért több magyar munkavállalói érdekvédelmi szervezet, miután a miniszterelnök a hét elején kormányrendeletben tiltotta be a légiforgalmi irányítók egyik szakszervezetének meghirdetett sztrájkját - írja a Népszava. A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke mellett a Szakszervezetek Akciószövetségét alkotó szervezetek vezetői írták alá a leveleket.
Szerintük a magyar kormány visszaélt a felhatalmazási törvényben (ez a járvány miatti veszélyhelyzettel összefüggő jogalkotási speciális szabályokat sorolja fel - a szerk.) rögzített jogával, amikor gyakorlatilag felülírta a sztrájktörvényt és újabb bizonyítékát adta, hogy minden eszközzel ellehetetleníti a munkabeszüntetés alkotmányos jogának gyakorlását.
Kapcsolódó
„A miniszterelnök gyakorlatilag bilincsbe verte a magyar dolgozókat és a szakszervezetüket”- fogalmazott korábban László Zoltán, a Vasas-szakszervezet alelnöke is. Az érdekvédők úgy látják, az államnak, mint a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. egyetlen tulajdonosának be kellene kapcsolódni a légiforgalmi irányítók bértárgyalásába és ott kellene tisztáznia, mivel lehet biztosítani a járvány elleni védekezéshez szükséges eszközök zökkenőmentes szállítását.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve