Amerikai sajtóinformációk szerint több fegyvereladási megállapodásról is szó van, s a végső összeg elérheti a 300 milliárd dollárt is. A cél Szaúd-Arábia védelmi képességeinek további erősítése.
A The New York Times értesülései szerint az első - a százmilliárd dolláros - fegyverüzlet tető alá hozását Trump elnök a vejére és főtanácsadójára, Jared Kushnerre bízta. A tekintélyes napilap hosszas és részletes riportot közölt arról, hogy Kushner személyesen tárgyalta végig a repülőgépek, hadihajók, precíziós irányítású, úgynevezett intelligens bombák eladásáról szóló megállapodást. Az egyeztetésekbe bevonta a ballisztikus rakéták elfogására alkalmas, kifinomult radarrendszereket gyártó Lockheed Martin vezérigazgatónőjét, Marillyn Hewsont is, arra kérve őt, hogy adjon árengedményt a szaúdi félnek - írja az MTI.
Kapcsolódó
Derek Chollet, aki a védelmi minisztérium nemzetközi biztonsági ügyekért felelős államtitkára volt az Obama-adminisztráció idején, a The New York Times munkatársainak úgy nyilatkozott: Obama elnök szintén nagy összegű fegyverüzletet kötött a sivatagi királysággal, "az Egyesült Államok szaúdi politikája tehát folytonos". Chollet szerint az egyetlen különbség az, hogy Rijád most közvetlenül a Trump családdal köt üzletet.
Donald Trump veje már a választási győzelem utáni napokban megkezdte személyes kapcsolatainak kiépítését a szaúdi királyi család tagjaival, s márciusban is jelen volt Trump és Mohammed bin Szalmán megbeszélésein, majd a szaúdi herceg tiszteletére adott díszebéden ő vázolta az amerikai-szaúdi stratégiai kapcsolatok jövőjét.
A Fehér Ház és a Lockheed Martin nem kívánta kommentálni a The New York Times információit, de a lap által meg nem nevezett tisztségviselők szerint Kushner tárgyalássorozata csupán egy része a külügyminisztérium, a Pentagon (védelmi minisztérium) és a Nemzetbiztonsági Tanács Szaúd-Arábiával kapcsolatos munkájának. A nevük elhallgatását kérő tisztségviselők azt is megjegyezték: a fegyverüzlet csak egyik eleme lesz Donald Trump zsúfolt programjának a kétnapos szaúd-arábiai látogatáson.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve