Heinz Wiedner, a Raiffeisen Bank vezérigazgatója elmondta: a tőkeemelés újabb bizonyítéka a bank Magyarország iránti elkötelezettségének, még ebben a nehéz és kihívásokkal teli környezetben is. A tőkeemelés emellett biztosítja, hogy a Raiffeisen Bank továbbra is fontos szerepet töltsön be a hazai pénzügyi szektorban.
Az osztrák bankcsoport eredményét számottevően, 152 millió euró (közel 44 milliárd forint) értékben rontotta a magyar leánybank teljesítménye a harmadik negyedévben, ebből 52 millió eurót a végtörlesztéshez kapcsolódó értékvesztés okozott, melynél 15 százalékos végtörlesztési aránnyal kalkulált a bank. A tőkeemelés minden valószínűség szerint a már bekövetkezett és a még esetlegesen várható veszteségek fedezésére szolgál a hitelintézetnél. Nyomást jelent a bank tőkéjére nézve a nem teljesítő hitelek magas állománya is, mely a leánybankok közül a magyarnál a második legnagyobb.
Mindezt a bank költségszintjének csökkentésével ötvözi. 141 fiókjából tízet szüntetett meg a közelmúltban a bank, és folytatja már megkezdett leépítéseit is. Év végén 200 fővel kevesebben dolgozhatnak a banknál, mint egy évvel korábban, ami közel 6 százalékos létszámleépítést jelent. A bank közlése szerint "a további hatékonyságjavító intézkedések várhatóan a jövőben is a létszám csökkenését eredményezhetik".
Korábban az Erste Group jelezte: mintegy 600 millió euróval (több mint 180 milliárd forint) tőkésíti fel magyarországi leánybankját az itt képződött veszteségek miatt.
Két hónapja az MKB is bejelentette, hogy anyabankja március 31-ig megteszi a szükséges intézkedéseket a bank tőkehelyzetének rendezése érdekében.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve