A mai egyeztető tárgyalástól a pedagógus-szakszervezetek képviselői azt várták, az új kormány értékelhető béremelési ajánlatot tesz, de ez nem történt meg. Maruzsa Zoltán közoktatásért felelős államtitkár továbbra is csak ígérgetni tudott, és arról beszélt, hogy az Európai Bizottsághoz benyújtott javaslat szerint 2029-re felzárkóztatják a pedagógusfizetéseket a diplomás átlagbér 80 százalékára - írja a Blikk.
A kormány az Európai Bizottságnak küldött jelentésben elismerte, hogy az EU-ban Magyarországon az egyik legalacsonyabb a pedagógusok fizetése, ezért azt inflációkövetővé tennék, és az emelést uniós támogatásból finanszíroznék 2029-ig. (Idén a szintén krízishelyzetben lévő rendvédelmi és honvédelmi szervezeteknél jelentős béremelésről döntött a kormány, mint ahogy korábban az orvosok béremelésénél sem az EU-ra vártak - a szerk. )
Ígéretekkel tele van a padlás - fogalmazott Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) ügyvivője a Facebookon közvetített tájékoztatójukon. "Nem kaptunk arra választ, hogy a kormány saját erőből hogyan tudja még az idén rendezni a katasztrofális bérszínvonalat. Helyette arról értesültünk, hogy az EU majd augusztus végéig ad választ a kormány által benyújtott hosszútávú programra."
Vészhelyzet van a közoktatásban
A pedagógusok kérésére augusztus 30-án lesz még egy utolsó egyeztetés, de a sztrájkbizottság arra kéri a pedagógusokat, a sztrájkelőkészítéssel ne várjanak.
Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) alelnöke szerint a közoktatásban vészhelyzet van. Szarkasztikusan jellemezve a helyzetet arra kérte a kormányt, hozza létre az oktatási vészhelyzeti operatív törzset és vezényeljen minden pedagógus végzettségű parlamenti képviselőt, kormánytisztviselőt, szakigazgatási dolgozót az iskolákba, hogy felvegyék a munkát, biztosítsák a szakos ellátottságot. Totyik megerősítette, hogy mindenképp folytatják a munkabeszüntetéseket.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve