Idén május 1-jén, Sarkadon rendezik meg az első vidéki elővágtát, míg a döntőre szeptember 14-16. között kerül sor, így közel 5 hónapon keresztül szurkolhat a közönség a Nemzeti Vágta futamain. Ahogyan az összes elővágtán, úgy a békés megyei városban is 12 lovas mérkőzik meg egymással. Az előfutamok három legjobbja és a rendező település lovasa pedig majd a budapesti döntőn bizonyíthat, amelyet újra a Hősök terén rendeznek meg.
A 10 év alatt 4 kontinensről - Ázsia, Afrika, Amerika és Európa - több mint 20 ország lovasai mérték össze tudásukat a nemzetközi futamon, amely idén sem marad ki a programok közül. A szervezők célja nem csak a korábban már résztvevő országok megtartása, hanem annak elérése is, hogy ebben az évben már az összes földrész képviseltesse magát a Nemzeti Vágtán.
A fiatal tehetségek sem maradnak ki, a korábbi évek nagy sikerének köszönhetően újra megrendezik a Kishuszár Vágtát, amelyen ezidáig 100 gyermek vett részt. Ebben az évben is a 17 elővágtából 4-et határon túl tartanak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve