A múlt heti rektori határozat értelmében szeptember 14-én megkezdik a tanévet a Színház és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) - közölte az MTI szerint Upor László, az SZFE szeptember végén távozó, rektori feladatokat ellátó rektorhelyettese. Az egyetemen továbbra is folytatódnak a tiltakozások, nem adják fel a korábbi követeléseiket, mert az SZFE közössége továbbra is ragaszkodik az autonómiához.
A sajtótájékoztatón az egyetem képviselői közölték: a miniszterelnököt kéri fel arra az egyetem távozó vezetése, hogy függessze fel az intézmény fenntartói jogait átvevő kuratóriumot.
Kísérleti tanköztársaságot hirdetnek, amelynek tevékenységébe beleférnek a hagyományos oktatási egységek, a zárt és nyitott kurzusok, valamint a társadalom és az egyetem helyzetére reflektáló kreatív akciók.
Jól finanszírozott hazugsággyár járatja le az egyetemet
A fenntartói modellváltás folyamatából három dolog biztosan hiányzott: a szakértelem, a tisztesség és az emberség; a hallgatók ezért úgy érzik, "át vannak verve" - közölte Novák Eszter oktatási rektorhelyettes. "Az egyetem száz sebből végzik: jól finanszírozott hazugsággyár próbálja hónapok óta hitelteleníteni, értékeit alapjaiban kérdőjelezik meg, a korábban garantált autonómiáját teljesen elvesztette, a szenátus és a vezetőség lemondott, nagy mesterek, oktatók hagyták itt az elfogadhatatlan helyzetet".
A kormány azonban azt üzente, hogy mindez nem az ő felelőssége, az egyetemet idén nyárig fenntartó innovációs tárca vezetője, Palkovics László pedig szintén nem vállalt felelősséget, ahogy a kuratórium "egyre hajmeresztőbb hazugságokat terjesztő" vezetője sem - mondta el az oktatási rektorhelyettes. Az SZFE ezért arra kéri Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy hallgassa meg az egyetem képviselőit, hallja meg azt a 400 művészt, akik még a fenntartóváltás előtt tisztességes "tárgyalást" kértek az egyetem számára, hallja meg az autonómia védelmében lemondott szenátus üzenetét, szólítsa fel a törvényalkotókat, hogy teremtsék meg az autonómia garanciáit a felsőoktatási törvényben, valamint vegye észre a rengeteg anyaországi, határon túli magyar és külföldi intézmény, szakmai szervezet, művész szolidaritását az SZFE-vel.
Novák Eszter azt kérte a kormányfőtől, hogy függessze fel az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumát és kezdjék el a folyamatot elölről, hiszen az SZFE felmentési idejüket töltő vezetői, az oktatók és a hallgatók fél éve készen állnak a párbeszédre.
Mind a hallgatók, mind az SZFE dolgozóinak sztrájkbizottsága tartja magát követeléseihez, az új vezetőket és a fejük felett meghozott döntéseket nem fogadják el, az egyetem Vas utcai épületének blokádját ezért fenntartják - közölte az MTI szerint a hallgatók képviselője.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve