A bérkompenzációt pontosítja egy friss kormányrendelet, amely a Magyar Közlöny pénteki számában jelent meg, és amely szerint a munkaadó akkor kaphat a munkabérek nettó értékének 2012-es megőrzéséhez vissza nem térítendő támogatást, ha írásban nyilatkozik arról, hogy a bérek nettó értékének megőrzéséhez szükséges béremelést legkésőbb 2012. június 30-áig valamennyi munkavállalója számára 2012. január elsejétől - visszamenőlegesen is - biztosítja - írta az MTI.
További feltétel, hogy az idén nem csökkentheti átlagos statisztikai állományi létszámát a 2011-es létszámához képest, valamint az idén nem dönthet úgy, hogy munkavállalóinak több mint ötödénél munkaidő-csökkentést kezdeményez, tehát részmunkaidőssé minősíti őket. Ha a munkaadó ennek a három feltételnek nem tesz eleget, akkor meg kell szüntetni a támogatás folyósítását, és a kifizetett támogatást vissza kell fizetni.
A munkaadók azon dolgozóik kompenzálására kaphatnak támogatást, akiknek 2011-es bruttó átlagkeresete nem éri el a havi 215 ezer forintot. A támogatás mértéke a 2012-es elvárt béremelésből legfeljebb 3 százalékpontnak megfelelő rész tizenkét hónapra számított összege és az ezen összeg után fizetendő szociális hozzájárulási adó együttes összege, amelyet a munkaügyi központ legfeljebb két részletben folyósít a munkaadó részére.
Pályakezdőre nincs támogatás, köztartozással rendelkezők kizárva
A kormányrendelet szerint nem adható támogatás annak a munkavállalónak a foglalkoztatásához, akire tekintettel a munkaadó a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló törvény megfelelő részei szerinti, emellett a szakképzettséggel rendelkező, pályakezdő álláskeresők munkatapasztalat-szerzésének és a létszámleépítések megelőzése érdekében a részmunkaidős foglalkoztatás támogatásáról szóló kormányrendelet, illetve a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásához nyújtható költségvetési támogatásáról szóló kormányrendelet szerinti támogatásban részesül.
Nem nyújtható támogatás annak a munkaadónak sem, amelynek lejárt esedékességű, meg nem fizetett köztartozása van, kivéve, ha a megfizetésére halasztást kapott.
Ha a munkaadó által foglalkoztatott munkavállalók 2011-es átlagos statisztikai állományi létszáma elérte az 5 főt, a támogatási igény mértékének el kell érnie legalább az évi 100 ezer forintot. A kormányrendelet rögzíti, hogy a támogatás csekély összegű (de minimis) támogatásnak minősül, így a kedvezményezettnek nyilatkoznia kell a támogatás nyújtását megelőző három pénzügyi évben általa igénybe vett ilyen támogatások támogatástartalmáról.
A támogatás pályázati eljárás alapján nyújtható, a pályázati kiírást és a pályázati úton nyújtott támogatás feltételeit a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter a minisztérium honlapján teszi közzé. A pályázatot a munkaadó székhelye szerint illetékes munkaügyi központhoz kell benyújtani. A támogatásról a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter a munkaadó tevékenységéhez kapcsolódó munkaigényességi mutatószámának és a munkaadó szintjén számított bruttó átlagkereset összegének, valamint a munkaadó szabad de minimis keretének figyelembevételével a rendelkezésre álló forrás terhére és erejéig dönt - olvasható a rendeletben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve