A külgazdasági és külügyminiszter szerint 2015 több szempontból is különleges év volt, már ami a hazai külkereskedelmet, az ipart és azon belül az autóipart illeti. A külkereskedelmi többlet rekordot döntött, csak a járműgyártás exportja 19,6 milliárd eurót tett ki, amelyre még nem volt példa Magyarországon - hangzott el a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) Járműipari Konferenciáján.
Mindez azonban veszélybe kerülhet, ha Európa nem oldja meg a rá nehezedő migrációs válságot, amely akár Schengent is szétfeszítheti. Ha Európa nem tér vissza a közös szabályok tiszteletéhez, azzal egyszerűen lefejezi saját gazdaságát.
Szíjártó teljesen abszurdnak tartja, hogy miközben a reptéren még egy fogkrémet sem engednek át komolyabb ellenőrzés nélkül, addig a menekültekkel kapcsolatban sokkal lazábbak a szabályok. Különösen Görögország az, amely nem tartja be a közös szabályokat, amikor tömegével szállítja a migránsokat Európa belseje felé. Sok politikus pedig dicsőíti a szabályszegést és azt gondolja, hogy ekkor lesz szolidáris.
A szolidaritás azonban azt jelenti, ha valaki nem növeli mások terheit. Így - a miniszter szerint - Magyarország a legszolidárisabb ország, hiszen eleget tesz valamennyi kötelezettségének a migrációs válsággal összefüggésben.
Hogy vonzza Magyarország a befektetéseket?
A magyar kormány csak tavaly 35 milliárd forintot ítélt meg vissza nem térítendő támogatások formájában a Magyarországra érkező beruházások számára. Emellett a kormány tovább szeretné javítani a logisztikai infrastruktúrát, és növelni a szakképzett munkaerő számát.
Szijjártó Péter elmondta, hogy idén még négy olyan együttműködési központ létrehozásával kapcsolatos kormányzati döntést szeretnének meghozni, mint amilyen működik már Győrben az önkormányzat, az Audi és a Széchenyi István Egyetem összefogásával.
Nyolcezer munkahely?
Ésik Róbert, a HIPA elnöke elmondta ez ügynökség jelenleg rekordszámú, 169 projekt kapcsán folytat tárgyalásokat, amelyek közül 40 köthető a járműipari szektorhoz. Amennyiben valamennyi, a járműipart érintő beruházás a most ismert paraméterekkel valósul meg, úgy a beruházások által összesen közel 8000 új munkahely létesülhet hazánkban.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve