Szijjártó Péter úgy fogalmazott: olyan fontos és súlyos ügyekben, mint a jegybanki függetlenség, helyes, ha mindenki alaposan tanulmányozza a másik álláspontját. Ezért is tájékoztatta Orbán Viktor miniszterelnök José Manuel Barrosót, az Európai Bizottság elnökét, hogy az Európai Központi Bank javaslatainak döntő többségét a magyar Országgyűlés beépítette az új jegybanktörvénybe - mondta, felidézve, hogy a kormányfő meg is küldte az elfogadott jogszabály szövegét a bizottság elnökének, és "nyilvánvalóan ennek a tanulmányozása zajlik".
"Ha az Európai Bizottság úgy gondolja, hogy ebben az ügyben konzultálni kíván a kormánnyal, miután megismerte a jogszabályszöveget, mi természetesen készen állunk, és nyitottak vagyunk rá" - tette hozzá.
A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatandó tárgyalásokat firtató újságírói kérdésre Szijjártó Péter közölte: "nyitottak vagyunk a tárgyalások elkezdésére, nyilván Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter azért is utazik az amerikai fővárosba, hogy a tárgyalások megkezdéséről egyeztessen"
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve