Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a jövő héten az Egyesült Államokba utazik, hogy részt vegyen és felszólaljon az ENSZ 70. ülésszakának Közgyűlésén. A multilaterális fórum margóján kétoldalú megbeszélést folytat Jeffrey Feltman és Jan Eliasson ENSZ főtitkár-helyettesekkel, valamint Peter Boehm kanadai, Paul Richard Galagher szentszéki, Gilbert Saboya andorrai, Taieb Baccouche tunéziai, Erlan Abdülajev kirgiz és Charles Koffi Diby elefántcsontparti külügyminiszterrel, illetve New York korábbi kormányzójával, George Patakival is.
Az ENSZ programjának keretében üléseznek majd az Európai Unió 28 tagállamának külügyminiszterei is, illetve sor kerül az Iszlám Állammal és az erőszakos szélsőségekkel szembeni fellépésről szóló csúcstalálkozóra, melyen Szijjártó Péter szintén részt vesz majd. A miniszter leköszönő társelnökként szólal majd föl az Atomcsend Egyezmény (CTBT) XIV. Cikkelyének konferenciáján is.
A magyar diplomácia vezetője Egyesült Államokban tett látogatása során újranyitja Magyarország Chicagói Főkonzulátusát is, illetve találkozón vesz részt Chicago főpolgármesterével, Rahm Emanuellel.
A külgazdasági és külügyminiszter new yorki és chicagói látogatása alkalmával is tárgyal majd az üzleti élet képviselőivel.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve