A Magyar-Azeri Gazdasági Vegyes Bizottság magyar társelnöke a rádió kedd reggeli adásában azt mondta: ha minden jól megy, akkor az azeri féllel sikerül egyebek mellett arról is megállapodni, hogy Magyarország bekerüljön az Ázsiát Európával összekötő vasútvonal-rendszer megépítéséről szóló szerződésbe. A kormány erősíteni kívánja Magyarország gazdasági kapcsolatait a kaukázusi államokkal, köztük Azerbajdzsánnal - mondta Szijjártó Péter hétfőn Budapesten, a vegyes bizottság azeri és magyar üzletembereknek tartott rendezvényén.
A Magyar-Azeri Gazdasági Vegyes Bizottság budapesti, kétnapos ülése keretében üzleti fórumot tartanak, amelyen magyar és azeri vállalkozások képviselői mérik fel a kétoldalú üzleti lehetőségeket.
Kereskedőházzal segítenék a cégeket
Az államtitkár hétfőn bejelentette: a kétoldalú kapcsolatok erősítése, a magyar vállalkozások külgazdasági kapcsolatainak fejlesztése érdekében Bakuban a magyar cégek számára kereskedőházat hoznak létre. Az államtitkár szerint a magyar cégek előtt óriási lehetőségek vannak a kaukázusi államban, például az infrastrukturális építkezések, a szennyvíztisztítással kapcsolatos beruházások, illetve a mezőgazdaság területén.
A kormány a keleti nyitás stratégiájának megvalósítása részeként erőteljesen fejleszti kapcsolatait a kaukázusi államokkal - emlékeztetett Szijjártó Péter és kiemelte: Azerbajdzsán keresleti struktúrája és az európai válság miatt kihívások elé állított magyar gazdaság kínálati szerkezete illeszkedik egymáshoz, a magyar gazdaság számára óriási lehetőségeket nyújt az Azerbajdzsánnal kialakított stratégiai együttműködés. "A magyar vállalatok szakmai és technológiai megoldásai lehetőséget teremtenek arra, hogy partnerek legyünk az azeri gazdaság korszerűsítésére és diverzifikálására irányuló törekvések megvalósításában" - hangsúlyozta az államtitkár.
Szijjártó Péter rámutatott: az együttműködés szempontjából a magyar cégek számára perspektivikus terület az infrastruktúra fejlesztése, így az út-, vasút-, és a hídépítés, a várostervezésbe való bekapcsolódás, az energiaipari-együttműködés, a közlekedési gépgyártás, a szélesebb értelemben vett vízgazdálkodás, a mezőgazdaság területén a vetőmag-, illetve élőállat-export, a technológia-kivitel, a gyógyszeripar és az orvostechnikai ágazatok.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve