A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a német tulajdonú Hechinger Kft. műhelyének és raktárának átadásán arról számolt be, hogy az autó-, gép-, építő- és orvostechnikai ipar számára elektronikai részegységeket gyártó vállalat 1,4 milliárd forintos beruházását az állam 276 millió forinttal támogatta, így hozzájárulva hetven új munkahely létrehozásához.
Beszédében leszögezte, hogy az elmúlt három év két óriási, mindent a feje tetejére állító válságról szólt világszerte:
Ma a nemzetközi viszonyokban, értve ez alatt a világpolitikát és a világgazdaságot is, az összevisszaság és a bizonytalanság ural mindent.
Szijjártó Péter elmondta, hogy tavaly duplájára nőtt az eladott elektromos autók száma, és elérte a hatmilliót, idén pedig meghaladja a tízmilliót. Mint közölte, friss előrejelzések szerint 2030-ra az újonnan eladott autóknak már nagyjából a 60 százaléka elektromos lesz a világon.
Magyarország erre a jelenségre időben, gyorsan és jól is reagált, ezért az elektromos autóipari átállás Európa-bajnokai vagyunk, és jó esélyünk van arra, hogy ezt még egy világbajnoki címmel is megfejeljük.
– fogalmazott.
A miniszter kijelentette, hogy a mostanihoz hasonló beruházások növelik az autóipar teljesítményét, amely idén eddig körülbelül 23 százalékkal bővült, termelési értéke szeptember végére elérte a 8700 milliárd forintot.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve