Pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter a vádat méltatlannak és elfogadhatatlannak nevezve visszautasította azt, hangsúlyozva, hogy Magyarország "a legtöbbet tette Európában az antiszemitizmus ellen" - írja az MTI.
A bizottság alapjogokért felelős alelnöke a Die Zeit című liberális hetilapban közölt interjúban arra a felvetésre, hogy Orbán Viktor magyar kormányfő "egyértelműen antiszemita" hangot ütött meg a napokban az Európai Parlamentben, amikor amerikai pénzügyi spekulánsnak nevezte Soros Györgyöt, azt mondta, hogy pontosan így értette a miniszterelnök szavait, és felháborodott, de nem reagált erre a megjegyzésre a vitában.
"Bevezettük a holokauszt áldozatainak emléknapját, nemcsak Magyarországon, de a határainkon túl is zsinagógákat újítunk fel, a holokauszt tagadását büntető törvénykönyvi tényállássá tettük. Az új alapokra helyezett magyar alkotmányos berendezkedés garantálja a magyar nemzet részét képező magyar zsidóság biztonságát, a magyar zsidók közössége mindig számíthat Magyarország kormányának tiszteletére, barátságára és védelmére" - fogalmazott, hozzátéve azt is, hogy "zéró toleranciát hirdettünk az antiszemitizmussal szemben".
Szijjártó Péter szerint a Timmermans által megfogalmazott vád Magyarország súlyos megsértése is, márpedig ha egy uniós tisztségviselő "egy ilyen kérdésben ilyen súlyosan megsért egy tagállamot, akkor nem lehet más választása, mint le kell mondania a hivataláról".
A külügyminiszter gyáva embernek nevezte az EB alelnökét, mondván, a Die Zeit című lapnak adott interjúban olvasható "súlyos, ráadásul alaptalan vádat" nem Orbán Viktorral szemtől szemben fogalmazta meg, hanem "később, amikor senki nem tudott rá azonnal reagálni".
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve