Egy hét alatt majdnem a duplájára emelkedett azoknak az általános iskoláknak a száma, ahol valamilyen járványügyi intézkedést kellett hozni koronavírus-fertőzések miatt - írja a Népszava. Február 19-én, pénteken még 277 iskola volt érintett az Emberi Erőforrások Minisztériuma tájékoztatása szerint, egy héttel később, február 26-án pedig már 516-ot. Ez az általános iskolák mintegy 17 százaléka
Ezekben az iskolákban rendkívüli szünetet, illetve egy-egy osztályban vagy az egész intézményben digitális munkarendet kellett elrendelni. Nagy Erzsébet általános iskolai tanár, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) pécsi ügyvivője szerint a járványügyi szabályokat nehéz betartani az iskolák falain belül. Elmondása szerint náluk például 25-28-an ülnek egy 20 fős osztályteremben.
A jó idő beköszöntével az iskolai és a közterületi játszótereken is egyre nagyobb a tömeg. Bár a Nemzeti Népegészségügyi Központ tavaly májusban kiadott egy útmutatót a játszóterek üzemeltetéséhez és használatához járványhelyzet idejére, de a legtöbb higiénés és távolságtartással kapcsolatos szabály valóban betarthatatlannak tűnik. Számos önkormányzat döntött úgy, inkább lezárják a játszótereket. Sok helyen azonban feloldották a tiltást.
A kormány szerint a teljes lezárás szükségességét az adatok továbbra sem támasztják alá, de az operatív törzs és a kormány folyamatosan nyomon követi a járványhelyzet alakulását, és indokolt esetben meghozza a szükséges döntéseket. Nagy Erzsébet szerint ebből az látszik, hogy - mint fogalmazott - "nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal".
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve