Több tízmilliárd forintos összeget ajánlhat fel idén több mint négy és félmillió adófizető egy százalék formájában a civil szervezeteknek és az egyházi szférának, a felajánlás a járványhelyzetben még fontosabb, mint máskor - mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára.
Az adófelajánlásoknak a koronavírus-válságban megnőtt a jelentőségük, hiszen a járvány a civil szervezeteket és az egyházakat sem kímélte. Ezért most azoknak is érdemes rendelkezniük az adójuk egy százalékáról, akik eddig még soha nem tették - idézi a politikust az MTI.
Az adóhivatali adatok szerint javuló tendencia érvényesül, 2020-ban öt százalékkal többen - mintegy 2,2 millióan - rendelkeztek az adójuk egy százalékáról, mint az előző évben. Tavaly összesen 40,7 milliárd forintról rendelkezhettek volna a magánszemélyek, végül 18,6 milliárd forintot juttattak el a különféle szervezeteknek. Legtöbben a gyermekek fejlődésére és gyógyítására vagy az állatmenhelyeknek ajánlják fel adójuk egy százalékát - idézte fel az államtitkár. Az szja 1+1 százalékáról idén is egészen május 20-áig lehet rendelkezni.
Kapcsolódó
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve