Napokon belül elindulhat a kormány legújabb nemzeti konzultációja, amelyben a gyerekeseket nevelők személyijövedelemadó-visszatérítéséről is megkérdezik az embereket - írja a Telex. Orbán Viktor miniszterelnök nemrégiben jelentette be, hogy ha legalább 5,5 százalékos lesz az idei gazdasági növekedés, akkor aki gyereket nevel, az 2022 januárban és februárban visszakap annyi szja-t, amennyit 2021-ben befizetett, de legfeljebb az átlagkereset szja-tartalmáig.
A visszatérítés így legfeljebb 800 ezer forint lehet, ha egy családban két kereső van, akkor lehetnek olyan háztartások, ahol a kormány 1,6 milliós bónuszával indul a választási év. Becslések szerint a visszatérítés 550-580 milliárd forintba kerül majd a jövő évi költségvetésből.
Egy a Fideszben belső használatra készült felmérés alapján egy kormányközeli elemző azt mondta a hírportál sajtómunkásának, hogy a tervezett intézkedést a lakosság 60 százaléka támogatja. A Fidesz szempontjából fontos választói csoportokban viszont az intézkedés támogatottsága „elsöprő”.
Szavazatvásárlás?
A Napi.hu és a Pulzus Kutató reprezentatív közvélemény-kutatása szerint viszont enyhe többségben vannak azok, akik nem támogatják a javaslatot valamilyen megfontolásból. Az eredmények alapján 40 százalék látja az szja-visszatérítést egy választás előtti szavazatszerző lépésnek, míg 12 százalék azért utasítja el, mert igazságtalan lépésnek tartja.
Ez is mutatja, hogy a támogatottság mellett komoly ellenérzéseket is szül a tervezett pénzeső. Van, aki azért ellenzi a lépést, mert választások előtti voksszerzésnek tartja, másrészt a pénz elosztása nélkülöz mindenféle rászorultsági alapot, ugyanúgy részesülnek belőle a tehetős rétegek (a kormány tagjai is), mint a szegényebb családok, csak aki az átlag alatt keres, az kevesebbet kap.
Eközben a szolgáltató szektorban dolgozókat, különösen a vendéglátósokat rendkívül megviselte a járvány, sokan elvesztették a munkájukat, mások minden tartalékukat felélték, vagy kénytelenek voltak bezárni a vállalkozásaikat, és nem sok segítséget kaptak a kormánytól. Akinek nem volt munkája, az szja-t sem fizetett, így nincs is mit visszakapnia.
A kormány választási pénzesője azért is figyelemre méltó, mert megmutatja, hogy a 2014-es, illetve a 2018-as választásokhoz képest mennyire kiélezett küzdelemre számít a Fidesz - áll a Telex elemzésében. 2014-ben a kormány a multikkal fizettette ki a fő kampányfegyverét (rezsicsökkentés), 2018-ban annyira erős volt a migrációs tematika, hogy amellett elég volt krumplit és Erzsébet-utalványokat osztani. 2022-ben azonban az ellenzék várható egységes indulása a közvélemény-kutatások szerint kiélezettebb küzdelmet hozhat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve