Az OMSZ péntek este kiadott veszélyjelzésében azt írta, hogy a nap folyamán Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy és Tolna megyében adhatnak ki további harmadfokú (piros) riasztásokat zivatarveszély miatt.
Budapesten, Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas, Veszprém és Zala megyében másodfokú, a többi megyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben heves zivatarok miatt.
Emellett csaknem az egész országban felhőszakadásra is figyelmeztetnek.
Az esti órákban elsősorban a Dunántúl középső és délkeleti részein, valamint az Alföldön tombolhatnak heves zivatarok. Ezeket főként jégeső (akár több centiméteres jégdarabok), illetve károkozó (100 kilométer/óránál erősebb) szélroham kísérheti. Másutt is kialakulhatnak zivatarok, de várhatóan nem lesznek olyan hevesek, mint az előbb felsorolt területeken előfordulók - írja az MTI. Az éjszaka második felére a legtöbb helyen lecsendesedik a légkör, legkésőbb a Tiszántúlon.
Szombaton délután az Északi-középhegység környékén és az Alföld északi felén újra lehetnek zivatarok, melyek kisebb körzetekben jelentős csapadékot, esetleg jégesőt okozhatnak.
A jelenlegi veszélyjelzés szerint zivatarveszély miatt szombatra már elsőfokú figyelmeztetést adtak ki Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére.
Az előrejelzés szerint szombat hajnalra 14-21 fok közé csökken a hőmérséklet. A nappali maximumok 25-30 fok között alakulnak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve