Bár ágazati megállapodás még nem született, az E.On csoportnál, az Elmű-Émász csoportnál és a Mátrai Erőmű Zrt.-nél kötött megállapodások értelmében 7600 munkavállaló bérét emelik. Az EDF Démász Zrt.-nél és az MVM csoportnál még folyamatban vannak a tárgyalások. A munkáltatói oldal 3 százalékos emelésre tett javaslatot, amelyet a villamosenergia-ipari ágazat érdekképviselete nem fogadott el.
A munkáltatók szerint nyílt, konstruktív partneri párbeszéd alakult ki a villamosenergia-ipari dolgozók érdekegyeztető szervezetével az elmúlt években. A munkáltatói oldal a jövőben is ennek fenntartására törekszik, és 2016-ban is elkötelezett abban, hogy a munkaerőpiaci viszonyokhoz, a hivatalos inflációs előrejelzéshez és a társaságok teherbíró képességéhez igazított korrekt keresetfejlesztés valósuljon meg.
Szilágyi József, az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (EVDSZ) elnöke elmondta: a hétfői tárgyalási fordulón közeledtek az álláspontok, a munkáltatók a korábbi 2,5 helyett 3 százalékos átlagos béremelést ajánlottak az ágazatnak, míg a szakszervezetek 4,5-ről 4 százalékra mérsékelték a béremelési javaslatukat. Bejelentették a sztrájkhelyzetet, ha nincs megállapodás és a bíróság időben megállapítja a még elégséges szolgáltatás mértékét, akár már május elején sztrájkba léphetnek. A villamosenergia-ipari ágazatban mintegy 20 ezren dolgoznak, a kisebb cégek az ágazati megállapodás megkötését várják. Elmondta: ez egy ajánlás, a felek gazdasági helyzetüknek megfelelően állapodhatnak meg a béremelésről.
Mint mondta, készen állnak kompromisszumra, azonban "sokkal lejjebb nem tudnak menni", figyelembe véve, hogy az iparágban évente több milliárd forint nyereség realizálódik. A szakszervezeti vezető szerint a héten állapodnak meg a munkáltatókkal arról, hogy folytatják-e a tárgyalásokat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve