Szegeden próbálkoztak ugyan az egyébként nagyon hatékony biológiai védekezéssel, de ez csak akkor hatékony, ha háti permetezővel szórják ki az anyagot az ártérben. Azonban ha a víz mélyebb, mint a "gumicsizma szára", akkor ezt az árterekben már nem csinálják - mondta szakember a lapnak.
A biológus szerint létezik már olyan technológia, ami az összes eddiginél hatékonyabb a szúnyogok ellen, csak éppen még nem érkezett meg Magyarországra. Ez az úgynevezett granulátumos szórás. Ez azért lehet hatékony, mert a repülőgépekből kijuttatott folyékony permetszerrel szemben az apró golyócskák valóban elérik a céljukat: azaz átjutnak a fák lombkoronáin, és elérik a vizet, ahol a szúnyoglárvák vannak.
Kapcsolódó
Szepesszentgyörgyi Ádám azt javasolja, hogy magánházaknál vágják le a füvet, a szúnyogok ugyanis nappal elbújnak a magas fűben, ha azonban lenyírják, akkor nem biztosítjuk számukra ezt az életteret. Azt is ajánlotta, hogy akinek van, kapcsolja be a ventilátort, ugyanis bizonyos levegőáramlásban nem repülnek a szúnyogok. Az is fontos, hogy ne legyen a kertekben vödrökben, kaspókban esővíz, mert azokban is kifejlődhetnek a lárvák.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve