A kaput a XIII. kerületi Váci útra tervezték, miután rendszeresek arrafelé az illegális gyorsulási versenyek és mind itt, mind pedig az út IV. kerületi szakaszán évente több halálos baleset történik - idézi a 444 a posztot.
Budapest egyik legfontosabb tranzitfolyósának számító úton 70 kilométer per óra a megengedett legnagyobb sebesség.
A poszt írója szerint tavaly augusztusban olyan is előfordult, hogy miközben rendőrök illegális gyorshajtók kiszűrésére akcióztak a Váci út XIII. kerületi részén, onnan néhány kilométerre, a IV. kerületi szakaszon egy 18 éves sofőr és vele utazó 21 éves barátja halt meg, amikor oszlopnak rohantak autójukkal.
A XIII. kerületi önkormányzat közlése szerint ők azt vállalták, hogy saját forrásból 73,6 millió forintot biztosítanak a Fővárosi Önkormányzat részére. Ezt a pénzt át is utalták. A beruházásért a Fővárosi Rendészeti Igazgatóság felelős, így azért is, hogy a beruházás még nem készült el - hívják fel a figyelmet.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve