Németh Zsolt elmondta: a magyar-német kapcsolatokban nagy jelentősége van annak, hogy az EU-val folytatott viták "jogi mederben" zajlanak. A túlzott államháztartási hiány megszüntetésére vonatkozó eljárás és a januárban indított kötelezettségszegési eljárások alakulása révén lehetővé válik, hogy mielőbb meginduljanak a hivatalos tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal és az EU-val. Magyarország ebben támogató hozzáállást kér Németországtól, hiszen Berlin kedvező viszonyulása "nagymértékben hozzájárulhat ahhoz, hogy a még nyitott kérdések is rendeződjenek" - mondta Németh Zsolt.
Az államtitkár megbeszélést folytatott Emily Haberrel, a német külügyminisztérium államtitkárával, Stefan Mairral, a német iparszövetség (BDI) főtitkárhelyettesével és egy sor további politikussal és gazdasági vezetővel. Tárgyalásainak gazdasági vonatkozásait összefoglalva hangsúlyozta: töretlen a német érdeklődés a magyarországi befektetési lehetőségek iránt.
Elmondta: tájékoztatta tárgyalópartnereit arról, hogy Magyarország "a jövő évtől" kivezeti az ágazati különadókat. Ez "mindenképpen komoly érdeklődésre tart számot" Németországban, ahol azt is igen fontosnak tartják, hogy fejlődjenek a gazdasági kapcsolatok. A magyar vezetés ehhez megfelelő feltételeket biztosít "a jövőben is", mert a munkahelyteremtés és a gazdasági növekedés szempontjából számít "a német tőke érdeklődésére".
A berlini megbeszéléseken külpolitikai kérdéseket is áttekintettek, köztük a nyugat-balkáni térség kilátásait, amellyel kapcsolatban egyetértés mutatkozott abban, hogy nagy jelentőségű döntés volt az uniós tagjelölti státus megadása Szerbia számára. A koszovói és a boszniai viszonylatban Magyarország fontosnak tartja a minél szélesebb körű autonómia biztosítását a koszovói szerb közösség számára, valamint a szerződéses kapcsolatok fejlesztését Koszovóval. Ez utóbbi területen mindenekelőtt az úgynevezett vízumdialógus megindítására szükséges törekedni - fejtette ki Németh Zsolt.
A kelet-európai térséggel kapcsolatban érintették az oroszországi változásokat - tette hozzá. A német fél "gyakorlatias" kapcsolatépítésre törekszik a Vlagyimir Putyin újraválasztásával kialakult helyzetben, és bízik abban, hogy egyes vitatott ügyekben sikerül változást elérni Moszkva álláspontjában, mindenekelőtt a szíriai szankciós rendszer elfogadását akadályozó magatartással összefüggésben. Ezt Magyarország is reméli, és támogatja az ilyen irányú erőfeszítéseket - mondta Németh Zsolt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve