Szeneczey Balázs, Tarlós István kampányvezetője hétfő este azt közölte az MTI-vel, hogy a négy ellenzéki főpolgármester-jelölt delegáltjából, két független szakértőből és egy kormánypárti delegáltból álló testület nem vizsgálta, hogy a címer használata megfelel-e a jogszabályoknak, vizsgálta azonban, hogy sérti-e az esélyegyenlőség elvét, valamint a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményét.
Az FVB megállapította, hogy a címer használata nem sérti az esélyegyenlőség elvét - jelezte a kampányvezető, hozzátéve ugyanakkor, hogy a testület szerint a főpolgármestert megillető címerhasználati jogot úgy használták fel, hogy az jelöltként történő egyidejű népszerűsítését is szolgálta.
Szeneczey Balázs kiemelte: úgy vélik, hogy "a testület összetételéből adódóan eredendően politikai döntés született", amivel nem értenek egyet. Értékelése szerint nem sértették meg a választási törvény alapelveit, ezért fellebbeznek, és kiállnak igazukért a független magyar bíróság előtt is.
A Fővárosi Választási Bizottság (FVB) hétfői elsőfokú határozatában úgy ítélte meg, összességében jogellenes a fővárosi önkormányzat címerének használata Tarlós István, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjének plakátjain.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve