Az MNB monetáris tanácsa (MT) augusztus 26-i ülésén változatlanul hagyta a jegybanki kamatkondíciókat (azaz a 2,1 százalékos alapkamatot) azzal a kiegészítéssel, hogy ahol a július 23-tól hatályos kamatkondíciók a kéthetes kötvényről rendelkeznek, ott - a jegybanki irányadó eszköz megváltozása miatt - a kéthetes betétet kell érteni - adta hírül az MNB.
A háromkor megjelent részletes indoklás szerint az MT úgy látja, hogy az erősödő gazdasági aktivitás mellett a kibocsátás is csak jövőre közelítheti meg a potenciális szintjét, a kapacitáskihasználtság csak fokozatosan javulhat.
A júliusi inflációs adat alapján a fogyasztói árak továbbra is historikusan alacsony dinamikát mutatnak. A hazai reálgazdasági és munkapiaci tényezők továbbra is dezinflációs hatásúak, az alacsony infláció tartósan fennmaradhat. A konjunktúra élénkülésével a belső kereslet oldaláról érkező dezinflációs nyomás azonban fokozatosan gyengül, és az infláció az előrejelzési horizont végéig elérheti az árstabilitásnak megfelelő 3 százalék körüli értéket.
A tanács szerint a magyar gazdaság 2013-ban növekedési pályára állt, előretekintve a gazdasági növekedés a korábbiaknál kiegyensúlyozottabb szerkezetben valósulhat meg, és nagyobb súlyt kaphat benne a belső kereslet erősödése. A nemzetközi pénzügyi környezet alakulásával kapcsolatos bizonytalanság továbbra is óvatos monetáris politikát indokol - olvasható a közleményben.
A jelenleg rendelkezésre álló információk alapján az MT szerint az alapkamat aktuális szintje összhangban van az inflációs cél középtávú elérésével és a reálgazdaság ennek megfelelő mértékű ösztönzésével. Előrejelzéseink feltételeinek teljesülése mellett a középtávú inflációs cél elérése a jelenlegi laza monetáris kondíciók tartós fenntartásának irányába mutat - írta az MT.
Az ülés rövidített jegyzőkönyve szeptember 10-én 14 órakor jelenik meg.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve