Tavaly összesen 1247 milliárd forintot tett ki az önkormányzatok adósságállománya - ami a hiteleket és kötvényeket illeti, derül ki az Állami Számvevőszék vizsgálatából. Előbbi 659, utóbbi 588 milliárd forintot tett ki. Ezen felül 91 milliárd forintra rúgott tavaly a rövid lejáratú hitelek értéke, s 60 milliárdot tett ki a ki nem fizetett számlák, a tartozás. Utóbbi azért is aggasztó, mert az egyhavi dologi kiadás 34 milliárd forint, vagyis majd kéthavi kiadásnak felel meg a tartozás. A 60 milliárdon belül ráadásul húszmilliárdot tesz ki a lejárt tartozás, ebből nyolcmilliárd forint pedig a kórházak lejárt tartozása - mondta Domokos László, az ÁSZ elnöke.
Az adósság java részét a nagyok produkálják, a megyék és megyei jogú városok vették fel a hitelek negyven, a városok pedig 31 százalékát. A főváros és a kerületek 22 százalékot tesznek ki az egészből, a többi település pedig mindössze hetet. A likviditási hitelek értéke jelentősen nőtt három év alatt, 36 milliárd forinttal haladta meg tavaly a 2007-es szintet. Ez főleg amiatt következett be, mert - mint azt Domokos megjegyezte - Békésen kívül minden megye és a megyei jogú városok fele működési hiánnyal küzd.
A megyék adósságának átvállalása, illetve a feladatok átvállalása hosszabb távon nem oldja meg a pénzügyi finanszírozás problémáját - mondta lapunk kérdésére az elnök. Itt arról van szó, hogy a megyék eljutottak a falig, s legalább a működés megoldott lesz. A megyei jogú városok ezzel szemben - egyelőre legalábbis - maguk is képesek kezelni a gondokat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve