Tarlós István főpolgármester szeptember első napjaiban fővesztés - elbocsátás - terhe mellett 10 nap haladékot adott a Fővárosi Közbeszerzési Zrt. vezetőjének, hogy benyújtsák az M3-as metró felújítási pályázatát, és ez hatott - derül ki a Világgazdaság cikkéből. A cég néhány órás csúszást leszámítva tartotta a határidőt.
A tender a beadását követően szombaton jelenik meg az EU hivatalos lapjában és a jövő héten lesz olvasható a Közbeszerzési Hatóság oldalán. Az ügy hónapok óta húzódott, mert nem volt világos, honnan lesz pénz a költséges beruházásra.
Végül EU úgy döntött, hogy támogatja a beruházást: 137,5 milliárd forint jöhet ebből a csatornából. (Ez a 4-es metró költségének nagyjából a harmada.) A felújítást novemberben akarták kezdeni, ám ez februárra vagy márciusra csúszhat. A főpolgármester korábban azt mondta, hogy jó esetben így is tartható lesz lesz az 2019-es befejezési határidő.
A kezdés késlekedése jól jön, mert még nem tudni, melyik cég biztosíthatja a metrót pótló buszjáratokat. A VG értesülése szerint öt jelentkező versenyez a megbízásért. Szakértők szerint a szolgáltatás üzemeltetéséhez 20 milliárd forint forgótőkére lesz szüksége a győztesnek, ami nem kis pénz.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve