Hétfőn a tejtermelők figyelemfelhívó demonstrációt tartanak Budapesten tehénvonultatással, azt követően petíciót nyújtanak át a Nébih elnökének. A szervezet szerint a hivatal az elmúlt években is sokat tett az ágazat tisztaságának védelméért, és továbbra is nyitott a szereplők javaslataira, mivel "mindenki érdeke a kiváló minőségű, biztonságos hazai termékek és a magyar munkahelyek védelme".
A hatóság rendszeresen vizsgálja a tisztességtelen forgalmazói magatartást a tejpiacon, az elmúlt négy évben csaknem négytucat ilyen irányú ellenőrzést végeztek a szakemberek. Ezek során 15 alkalommal állapítottak meg jogsértést, és több mint 96 millió forint termékpálya-felügyeleti bírságot szabtak ki, megvédve mind a tisztességes forgalmazók, mind pedig a vásárlók érdekeit.
Masírozhatnak a tehenek a fővárosi utakon
Tudomásul vette a rendőrség a tejtermelők április 4-i, budapesti demonstrációját - közölte korábban az agrárszektor.hu Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) válaszát. Így az alacsony tejfelvásárlási árak és az árletörő hatású importdömping ellen tiltakozó állattartók teheneket hajthatnak majd a fővárosi utakon.Rendszeresek az élelmiszer-biztonsági célellenőrzések is, a tej- és tejtermékekre fókuszáló kiemelt akciók során két és fél év alatt mintegy 310 tonna alapanyagot, félkész- és készterméket foglaltak le az ellenőrök, többek között higiéniai problémák, lejárt fogyaszthatósági idő, illetve ismeretlen eredet miatt.
A Nébih a piacszerzésben is segíti a magyar tejfeldolgozó létesítményeket és a hozzájuk kapcsolódó tejtermelő gazdaságokat, a hivatal elsősorban az export auditokra történő felkészülésben és az ellenőrzések lefolytatásában nyújt szakmai támogatást.
A tájékoztatás szerint a Nébih kiemelt figyelmet fordít az ágazati szereplőkkel való együttműködésre, a partnerségre, az információk és tapasztalatok kölcsönös megosztására. A sikeres partneri kapcsolat kiváló példája a Tej Szakmaközi Szervezettel és Terméktanáccsal végzett közös munka, amelyet február elején együttműködési megállapodás formájában is megerősített a két szervezet.
Az FM támogatja a tejtermelőket
(MTI) - A Földművelésügyi Minisztérium (FM) támogatja és egyetértéséről biztosítja azokat a tejtermelőket, akik tiltakoznak az európai tejpiaci válság miatt kialakult önköltség alatti árak ellen. A tárca z FM tájékoztatása szerint az eddigi támogatási és piacszabályozási kormányzati lépések az Európai Bizottságnál mind azt a célt szolgálják, hogy tejet termelni kiszámítható módon, jövedelmezően lehessen. Emellett pedig a hazai fogyasztók egészséges, biztonságos magyar tejet, tejtermékeket fogyasszanak.Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve