A koronavírus-járvány elleni küzdelem átalakította a magyarországi kiskereskedelmet. A legfrissebb KSH-adatok szerint márciusban a foprgalom a nyers adat szerint 4,4 százalékkal nőtt, a naptárhatástól tisztított adatok pedig 3,5 százalékos emelkedésről szólnak.
A növekedés elsősorban a járvány miatti felhalmozásoknak köszönhető: az élelmiszerboltok forgalma ugyanis kiugró mértékben, közel 13 százalékkal nőtt éves szinten. Miközben a tartós fogyasztási cikkeket magában foglaló nem élelmiszerek forgalma - amely az elmúlt időszakban az ágazat motorja volt - mindössze 0,5 százalékkal nőtt. A fordulatot jól mutatja, hogy a múlt év egészében az élelmiszerek forgalmának mindössze 3,4 százalékos növekedése mellett a nem élelmiszereké közel 10 százalékkal bővült. Az idei év első két hónapjában pedig a nem élelmiszerek még 10 százalék feletti pluszt produkáltak. A nem élelmiszereknél látható hanyatlás a boltbezárásokkal magyarázható.
A részletes márciusi adatokból kiderül az is, hogy az üzemanyag-forgalom - ugyancsak a korlátozások miatt - 17 százalékkal csökkent.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve