Teljes készültségbe helyezték pénteken a dél-koreai főváros rendőrségét rögtön azután, hogy a dél-koreai alkotmánybíróság egyhangúlag jóváhagyását adta a korrupciós botrányba keveredett, a parlament által korábban államfői tisztségéből felfüggesztett Pak Gun Hje végleges lemondatására.A szöuli média jelentései szerint mintegy húszezer rendőrt mozgósítottak az alkotmánybíróság épülete és a közintézmények védelmére - írja az Inforadio.hu.
A legmagasabb készültségi fokozatot várhatóan szombat este oldják fel. Az utóbbi napokban ugyanis az elnök ügye alaposan megosztotta a lakosságot, tüntetők ezrei özönlötték el a dél-koreai fővárost, egyik részük azt követelte, hogy a korrupciós botrány miatt államfői tisztségéből felfüggesztett Pak Gun Hje mondjon le, másik részük viszont visszahelyezése mellett foglalt állást. Az alkotmánybírósági döntés azonban utólag jóváhagyta az elnök eltávolításának a parlament által december 9-én elkezdett intézményes folyamatát, így Pak Gun Hje kénytelen végleg lemondani tisztségéből.
Kapcsolódó
A törvények értelmében hatvan napon belül új államfőt kell választani az ország élére. Pénteken már megszülettek az első külföldi reagálások. Az Egyesült Államok szöuli nagykövetségének szóvivője nyilatkozatában leszögezte: Washington továbbra is "rendületlen szövetségese, barátja és partnere" Dél-Koreának. "Végtére is a (dél-)koreai nép belügye, hogy demokratikus úton döntsön, és mi ezt tiszteletben tartjuk" - mondta a szóvivő.
A Reuters hírügynökség emlékeztetett, hogy az országban 28 500 amerikai katonai állomásozik. Kisida Fumio japán külügyminiszter tokiói nyilatkozatában hangsúlyozta: országa a jövendő új dél-koreai elnökkel is szoros kapcsolatokat kíván kiépíteni, hiszen Tokió számára rendkívül fontos az együttműködés Szöullal az Észak-Koreával kapcsolatos problémák kezelésében.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve