A templomfelújítási támogatásokból jut azoknak is, akik már hozzáláttak ahhoz, de azoknak is, akik most kezdik a templomok szépítését - mondta Soltász Miklós a Komárom-Esztergom megyei Úny községben, ahol bejelentette, hogy a község mindkét temploma - református templom 15 millió, a katolikus pedig 10 millió forintos - felújítási támogatásban részesül. Az államtitkár hozzátette: a megyében a 39 települést érintő felújítási program a nagyobb városokon túl, zömében a kisebb falvak 30 katolikus, 13 református, 3 evangélikus templomát részesíti 667 millió forint támogatásban.
Soltász közölte azt is, hogy a kormány célja a templomfelújítási programmal az, hogy megtartsa a kisebb települések lakosságát, hiszen ezek a beruházások élettel töltik meg mindennapjaikat, őrzik a közösséget, a kereszténységet. Tíz év alatt Magyarországon, illetve a Kárpát-medence magyarlakta területein több mint háromezer templomot tudtak közösen megújítani az egyházakkal, önkormányzatokkal, és több mint százötven új templom is épült a térségben - tette hozzá.
A kormány által a mostani templomfelújítási programra biztosított csaknem 26 milliárd forintnyi támogatás Magyarország területén 1400, a határon túli területeken pedig 400 templomot érint, a hitéletet, a keresztény közösségeket szolgálva. Ez az összeg az államtitkár szerint a magyar építőiparnak is hatalmas segítséget jelent, s az így a magyar gazdaság újraindításában is nagy szerepet fog játszani, mivel hazai cégek és munkások tudnak a program megvalósításában részt venni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve