Az MTSZ jelölőbizottságának vasárnap délutáni tájékoztatása szerint a határidő lejártáig csak Lázár János kandidált az elnöki tisztségre, alelnöki pozícióra pedig Markovits László, a Vasas SC elnöke a jelölt.
Az elnökségbe Balaicz Zoltánt, Hajba Csabát, Kollár Lászlót, Lantos Csabát, Molnár Györgyöt, Molnár Istvánt, Molnár Steve Istvánt, Nagy Zoltánt, Nagy Zsoltot, Noszek Pétert, Papp Lászlót, Schmitt Grétát, Vágó Lászlót, Viszló Csabát és Zwack Sándort nevezték.
Kapcsolódó
Korábban az egykori Davis Kupa-válogatott játékos, Bardóczky Kornél - aki ugyancsak érdeklődött az elnöki pozíció iránt - az MTI-nek jelezte, amennyiben Lázár János lesz az elnök, a szakmai munkában vállal szerepet.
A hétfőn 14 órakor az óbudai Nemzeti Edzés Központban tartandó rendkívüli közgyűlés előzménye, hogy május 13-án öt elnökségi tag - Bársony Farkas, Dudik János, Gém Péter, Molnár György és Viszló Csaba - lemondott tisztségéről.
Juhász Gábor főtitkár előzőleg jelezte, hogy a szövetség pénzügyi helyzete miatt teljes körű pénzügyi átvilágításra volt szükség, amelyet februárban - Richter Attila akkori főtitkár lemondása után - rendelt el az elnökség. A pénzügyi tanácsadó cég április 21-én készült el az átvilágítással, amelynek eredményeképpen az MTSZ 3,533 milliárd forint konszolidációs kérelmet nyújtott be a kormányhoz az Emberi Erőforrások Minisztériumán keresztül.
A közgyűlést eredetileg június 12-én tartották volna, ám akkor a járványügyi korlátozások miatt el kellett halasztani - írta az MTI.
Felkérték az indulásra
Orbán Viktor miniszterelnök úr kért meg arra, hogy jelentkezzek a szövetség vezetésére, de nem azért, hogy politikusként "okoskodjak": arra biztatott, próbáljak meg együttműködést kialakítani a teniszsport szereplői között, segítsek a viták és a gazdasági csőd megoldásában - nyilatkozta Lázár János a Nemzeti Sportnak. - Ebben a történetben nem politikusként veszek részt, sokkal inkább olyan emberként, akinek van tapasztalata a konfliktusok kezelésében, és talán eredményeket is fel tud mutatni.Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve