A tárca szerint szülőtartás célja a rászoruló idősek védelme; az idős vagy rászoruló családtagokról gondoskodás pedig "erkölcsi és alkotmányos alapelv".
A törvénymódosítás a magyar jogrendben meglévő intézmény továbbvitele és kiterjesztése. A rászoruló szülőknek eddig is jogukban volt pert indítani felnőtt gyermekük ellen a járási hivatalon keresztül a tartási követelésért. A változás az, hogy nemcsak a rászoruló szülő, hanem az a magánszemély vagy intézmény is követelhet költségtérítést, amely a felnőtt korú gyermek helyett gondoskodik a rászoruló idős szülőről.
A magyar állam "biztonságot nyújt idős vagy rászoruló állampolgárainak". Ahogy azonban a gyermeknevelés felelősségét, az idős szülőről gondoskodást sem vállalhatja át teljes egészében az állam, mert annak első számú felelőse a család - írta a minisztérium.
Az Európai Unió 28 tagállamából 18-ban jogi normák szabályozzák a gyermekek tartási kötelezettségét szüleik iránt.
A szülőtartás mint méltányos jogintézmény azonban nem veszélyeztetheti a nagykorú gyermek vagy családja megélhetését. Az ellátás költségeit csak attól lehet kérni, aki az anyagi helyzete alapján képes megsegíteni szülőjét. Nem köteles a szülőjét eltartani az, aki ezzel saját vagy gyermekei tartását veszélyeztetné - írta a tárca.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve