Az elkövető a város fő bevásárlórészén található Notre Dame-templomban lépett akcióba. Hivatalos források megerősítették, hogy egy feltételezett támadót elkapták - írja az Infostart.
A helyszínre rendőrök és mentők vonultak. A rendőrség szerint a környék 11-kor még mindig le van zárva, helyszínelők, nyomozók dolgoznak. Robbanásokat is lehetett hallani, de a rendőrség közölte, hogy az ő akciójuk következtében, ezért nincs ok a pánikra.
Christian Estrosi, Nizza polgármestere azt írta a Twitteren, hogy egy embert letartóztattak és hogy terrortámadás történt. Újságíróknak nyilatkozva elmondta, a gyanúsított - akit kórházba szállítottak - az "Allah akbar" kifejezést hajtogatta, még akkor is, amikor a sérülései miatt ápolták.
A francia terrorizmusellenes ügyész szerint az elkövetőnek nem voltak társai. A Reuterst azt írta rendőrségi forrásokra hivatkozva, hogy három halálos áldozat van és az egyiküket, egy nőt, lefejezték.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve