A Testnevelési Egyetem alapszakos tárgyai között ott vannak a küzdősportok vagy a futball, ahol nem csak a távolságtartás kivitelezhetetlen, de a konkrétan elvárás a fizikai kontaktus.
Az egyetem Neptunon keresztül egyetlen fertőzöttről tájékoztatta a diákokat, azóta viszont zárt csoportokban rendre kerülnek elő olyanok, akik azt állítják, pozitív lett a tesztjük. A hvg.hu napi tíz-tizenöt esetről hallott.
Kapcsolódó
Az egyetem a lapnak nem cáfolta, hogy vannak fertőzöttek, de csak egy sablon választ küldtek: "hivatalos eljárásrend alapján folyamatosan elemzik és felülvizsgálják a koronavírus-járány okán kialakult helyzetet".
A fertőzöttek pontos számáról annyit árultak el, "a Rektori Hivatal nyilvántartást vezet minden olyan hallgatóról és foglalkoztatottról, aki hivatalosan jelzi, hogy pozitív COVID-19 teszteredménnyel rendelkezik, illetve háziorvosa, munkahelye vagy sportegyesülete előírásai miatt házi karanténra kényszerül".
A kontaktust igénylő kurzusok előtt az egyetem állítása szerint az intézmény oktatói minden gyakorlati órát megelőzően megmérik a hallgatók testhőmérsékletét, továbbá elvégzik a szükséges felületfertőtlenítést.
Az egyetem tájékoztatása szerint viszont már fontolják, hogy az oktatás elméleti részét digitális munkarendben adják le.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve