Paczolay Péter megbízatása február 24-én lejár, ezért az Országgyűlésnek új elnököt kell választania az Alkotmánybíróság élére. A jelölt személyére Kövér László Házelnök tett javaslatot, még pénteken Lenkovics Barnabás alkotmánybírót javasolta az Ab következő elnökének. Az Országgyűlés az Alkotmánybíróság elnökét titkos szavazással, az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával választja meg. A szavazás hétfőn, a napirend elfogadása után lesz. Paczolay Péternek, az Ab jelenlegi elnökének megbízatása 2015. február 24-én jár le, utódját három hónappal korábban meg lehet választani az Ab tagjai közül.
Napirenden szerepel még az egységes elektronikus kártya-kibocsátási keretrendszer bevezetése, a központi címregiszter létrehozása, valamint a bányászatról és a termőföld védelméről szóló törvény módosítása is. Ezekről szavazni fognak a képviselők.
A vitatémák közül érdekesnek ígérkezik a magyar zászló és címer napjáról szóló törvényjavaslat, valamint az üzletek nyitva tartását szigorító jogszabály-tervezet. Ez utóbbival a KDNP szeretné elérni, hogy a 400 négyzetméternél nagyobb alapterületű boltok vasárnap legyenek zárva. Harrach Péter kereszténydemokrata frakcióvezető indokolta meg, hogy miért melegítették ezt a három évvel ezelőtt egyszer már elbukott javaslatukat. "Egy közös pihenőnapot szeretnénk a családok tagjainak" - fogalmazott.
Rogán Antal fideszes frakcióvezető legutóbbi nyilatkozata alapján a nagyobbik kormánypárt képviselőcsoportja még nem adta be a derekát az úgynevezett szabad vasárnap ügyében. "Biztos, hogy ha a konkrét törvényt támogatni is fogjuk, a frakciónak lesznek ehhez módosító indítványai" - mondta a képviselőcsoport vezetője.
Mindezeken kívül egészségügyi témákról, a hűség falvairól és a közmédia cégeinek egyesítéséről is eszmét cserélnek majd a héten a törvényhozás tagjai.
A Jobbik kezdeményezésére szerdán várhatóan négy órás vitát tartanak az elvándorlásról.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve