A Napi Gazdaság keddi számának cikke
Egy-két hónap múlva derülhet ki, hogy mely cégek repülhetnek azokon az útvonalakon, amelyeken egykor − bilaterális egyezmények alapján − a Malév szállította az utasokat. A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) lapunk kérdésére nem közölt részleteket arról, hogy mely társaságok pályáztak a légi útvonalakra. Az NKH szerint az eljárások nem nyilvánosak, így a Légügyi Hivatal nem hozhatja nyilvánosságra a részleteket. A tel-avivi jogosultságra július 4-ig, az ukránra pedig július 6-ig nyújthattak be kérelmet a jelentkezők. Az érdeklődők e napokon még postára adhatták kérelmüket, így a postai átfutás miatt még érkezhet kérelem. A közigazgatási hatósági eljárás azonban ezen időpontokban megkezdődött, határideje harminc nap, ami bizonyos körülmények esetén további harminc nappal meghosszabbítható − hivatalos eredményre így legkésőbb szeptember első napjaiban lehet számítani az NKH szerint. A hivatal néhány hete − cégnevek említése nélkül − arról tájékoztatott, hogy egy-egy ajánlat már érkezett. (A Wizz Air és a Travel Service a Malév leállása után nem sokkal már sürgette a hatóságot a mielőbbi kijelölésre.)
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve