A szakember szerint hosszabb átmenetre kell készülni. Erre utalnak az autóipari beszállító Schaeffler Magyarország Ipari Kft. előrejelzései is, amelyek nagy különbségeket mutatnak a föld egyes részei közt: a dinamikusan növekvő dél-amerikai vagy indiai piacon jóval tovább marad alkalmazásban a belső égésű motor, mint Európában vagy akár Kínában - írja az MTI a Magyar Nemzetre hivatkozva.
Az sem egyértelmű, hogy egyetlen nagy ugrás lesz, és egyből az elektromos hajtásra tér át az ipar, vagy egy átmeneti lépésként előbb a hibrid technológia terjed el, és csak aztán veszi át a helyét a teljesen elektromos hajtás.
Bokor József hangsúlyozta: Magyarország elsősorban a kutatás-fejlesztés terén tud eredményes lenni, nem annyira a gépészetben.
Szalay Zsolt egyetemi docens, a BME Gépjármű-technológia Tanészékének vezetője szerint már több nagy világcéggel folynak tárgyalások akár 500-1000 embernek munkát adó fejlesztési részlegek Magyarországra telepítéséről. Erre készülve indult el a BME-n az autonóm járműmérnök, angol nyelvű mesterszak, az ELTE-n pedig ennek a programozó párja.
(A szlovén kormány már elfogadott egy alternatív üzemanyagokról szóló stratégiát, amely szerint 2030 után nem lehetne benzines és dízeles autókat regisztrálni az országban.)
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve