A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség a három embert üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett csalás bűntettével vádolja. A vádirat szerint az első esetben a csalók mintegy 22 millió euró "másodleosztású uniós vissza nem térítendő" támogatás ígéretével kerestek meg két sértettet. A sértettek a vádlottak iránymutatásai alapján 2009-2010-ben Montenegróban, Szlovákiában, Ausztriában bankszámlákat nyitottak, de nem jutottak pénzhez. A vádlottak több éven keresztül folyamatosan hitegették őket a támogatással, anélkül hogy annak megszerzésére lehetőségük lett volna.
Egy másik sértettnek 2010 tavaszán logisztikai beruházásokra 10 millió euró vissza nem térítendő támogatást, illetve kedvező kamatozású hitelt ígértek, kétmillió forint fejében. A fejlesztési forrást ebben az esetben sem fizették ki, a vádlottak szándéka kizárólag a sértett megtévesztése volt.
A harmadik esetben a vádlottak egy turisztikai beruházáshoz több millió eurós uniós támogatás megszerzésének lehetőségével keresték fel a sértettet. Előbb 50 ezer forintot, majd 1200 eurót kértek tőle.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve