A betegjogok területén több mint nyolcezer esetben érkeztek különböző panaszok, az esetek többségében a nem megfelelő ellátás miatt fordultak a szervezethez, de jellemzők voltak az emberi méltóság sérelme, az indokolatlan várakoztatás és a hangnem miatt érkezett panaszok is. Az MTI híre szerint Novák Krisztina elmondta, az alapellátás területén inkább a felnőtt-, az ügyeleti és a fogászati ellátást érte kifogás. A kórházak és szakrendelők esetében pedig azokkal az ellátásokkal kapcsolatban érkezett bejelentés, amelyeket a legtöbben vesznek igénybe, például a nőgyógyászat, a belgyógyászat vagy a sebészet.
Az ellátottjog területén több mint tízezer panasz érkezett, a legtöbb esetben az emberi méltóság sérelméhez kötődtek, ezen belül is a nem megfelelő bánásmód és hangnem miatt tettek bejelentést - ismertette a főigazgató. Hozzátette, sok volt a tájékoztatás hiányával kapcsolatos észrevétel is, és az adatvédelemmel kapcsolatban is érkeztek panaszok.
Novák Krisztina a gyermekjogi területéről szólva kifejtette, több mint négyezer esetben keresték meg a képviselőket. Mint mondta, jellemző volt az, hogy a gyermek elhelyezésének kijelölt helye sokszor nem igazodott a gyermek szükségleteihez, de előfordult olyan eset is, amikor nem együtt helyeztek el ikreket. Gyakori eset volt a gyermekkel történő kapcsolattartási jog sérülése is.
Novák Krisztina beszámolt arról is, hogy a központ felülvizsgálta és átalakította a jogvédelmi hálózata működtetésének rendszerét, hatékonyabbá és egységesebbé tette. Kiemelte, változás lesz a továbbiakban, hogy májustól már csak kétféle jogviszonyban láthatják el feladataikat a jogvédők, így ügyvéd már csak akkor tevékenykedhet jogvédőként, ha felfüggeszti ügyvédi munkáját.
Változás az is, hogy az óraszámalapú munkavégzés helyett területi alapú hálózatot alakított ki a szervezet. A szakmai minimumfeltételekhez kötődően a főigazgató kiemelte, meghatározták, hogy hol és kötelezően mikor kell a jogvédőknek fogadóórát tartaniuk. Novák Krisztina beszélt arról is, hogy az OBDK elkezdte a jogvédők regisztrációját. A nyilvántartás és a hatósági igazolvány az azonosítást, illetve a jogosultságot hivatott szolgálni, hogy a jogvédő eljárhat a panaszos ügyekben. Jelenleg 92 jogvédő dolgozik betegjogi, ellátottjogi és gyermekjogi területen.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve