A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján ismeretlen személy 2015 szeptemberében feltörte egy indai cég levelezőrendszerét és a cég hivatalos e-mail címét megváltoztatta. Így amikor egy német hitelintézet több mint 16 millió forint értékben eurót akart átutalni az indai cég számára, az összeg valójában egy magyarországi banknál vezetett folyószámlára érkezett meg - olvasható a portálon.
Amikor a német hitelintézet munkatársai észrevették, hogy az átutalás kedvezményezettjének és a bankszámlaszám tulajdonosának a neve nem egyezik meg, feljelentést tettek a német hatóságoknál.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály munkatársai a nyomozás során megállapították, hogy a magyarországi banknál vezetett folyószámla tulajdonosa egy 30 éves ghánai állampolgár. A férfi felkutatására tett intézkedések nem vezettek eredményre, ezért ellene országos és nemzetközi elfogatóparancsot is kibocsátottak.
Ennek eredményeként a cseh társszervek 2017. január 23-án jelezték az ORFK Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ felé, hogy elfogták a férfit, akit - Magyarországra szállítása után - a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 2017. január 30-án 23 órakor átadtak a fővárosi rendőröknek.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya pénzmosás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a 30 éves ghánai férfival szemben. A rendőrök a férfi gyanúsítotti kihallgatását követően előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve