A közlemény szerint az 1,23 milliárd forint uniós támogatás mellett az önkormányzat 97 millió forintos saját forrásából megvalósuló beruházás célja, hogy további fejlődésre ösztönözze a már ott működő ipari, kereskedelmi és szolgáltató vállalkozásokat, és újabb cégek letelepüléséhez tegye vonzóbbá a területet.
A három helyszínen megvalósuló útépítés 112 hektárnyi terület könnyebb megközelítését teszi lehetővé, ahol jelenleg félszáz vállalkozásnál több száz munkavállaló dolgozik.
Kapcsolódó
A beruházás első ütemében a Dorozsmai úti jelzőlámpás csomópont készül el a Kollégiumi út és a Házgyári út találkozásánál, valamint a Házgyári út rekonstrukcióját végzi el a szegedi Norbo-Ép Kft. A csomópontban forgalomirányító lámparendszert telepítenek, kicserélik az aszfaltburkolatot és átépítik a buszmegállókat. A Házgyári úton 586 méter hosszú aszfaltút épül, a meglévő 131 méter hosszú járdát felújítják, a hiányzó 386 méteres járdaszakaszt megépítik, kerékpáros kapcsolat létesül a Kollégiumi, a Dorozsmai és a Budapesti úti kerékpárúttal, valamint 800 méteren elkészül a közvilágítás.
A második ütemben a Strabag Építőipari Zrt. a Vágány, a Tűzoltó, a Vásár utca, valamint a Cserje sor felújítását végzi el. Mintegy 1,5 kilométer aszfaltos út újul meg, melyből 460 méter hosszon új útalap is épül, és 1703 méteren új járda készül. A hiányzó közvilágítási hálózatot is kialakítják, valamint kerékpáros nyomvonalat jelölnek ki, kerékpártámaszokat telepítenek, kapcsolatot létesítenek a főutakkal, korszerűsítik a buszmegállókat és egy rossz állapotú vasúti átjárót.
A közbeszerzési eljárást követően elindulhat a beruházás harmadik üteme is, a Városgazda utca felújítása.
A közelmúltban több mint egymilliárd forintból végezték el a szintén gazdasági funkciót ellátó Kollégiumi út korszerűsítését, ahova a felújítást követően már több cég költözött be - áll a közleményben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve