Éves szinten a személyautó-eladásban a vállalat részesedése 11,5 százalék, a kishaszonjárművek esetében 10,6 százalék - ez mintegy 1 százalékos piaci részesedés-növekedést jelent az elmúlt év azonos időszakához képest.
Tavaly az év egészében 5.501 új Opelt értékesített a márkakereskedői hálózat, ez 10,45 százalékos piaci részarányt jelentett, és akkor a második helyhez volt elég a márkák között.
Az idén májusban szintén az Opel adta el a legtöbb személyautót és kishaszonjárművet, 542 darabot. A márka piaci részesedése májusban személyautó fronton 12,3 százalék, a kombinált személy- és kishaszonjármű piacon pedig 11,6 százalékos volt.
Kovács Tamás, az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója értékelése szerint sikerült megtartani azt a lendületet az eladásokban, amely már a tavalyi év végén jelentkezett az értékesítésben. Az ügyvezető igazgató már januárban a piaci trend tartós megfordulásával kapcsolatos várakozásairól beszélt, és azt jelezte, hogy az idén növekedni fog az Opel részaránya, éves szinten legalább 11 százalékra.
A közlemény kiemeli: a magyarországi személyautó piac az idén az elmúlt év januártól májusig terjedő időszakához viszonyítva 9,5 százalékkal nőtt, míg ugyanebben az időszakban az Opel növekedése 28,5 százalékos volt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve