Tavaly csaknem hatezer bűncselekmény gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bűnügyi Főigazgatósága és az irányítása alatt álló nyomozó szervek - adta hírül a Világgazdaság. Az eljárások 39,5 százaléka költségvetési csaláshoz kötődött, 10,1 százaléka volt csődbűncselekmény.
Emellett volt példa az iparjogvédelmi jogok megsértésére (8 százalék), a számvitel rendjének megsértésére (6,6 százalék), közokirat-hamisításra (5,9 százalék) és magánokirat-hamisításra (5,6 százalék).
A feltételezett bűncselekményekhez kapcsolódó elkövetési érték 94,4 milliárd forintot tett ki, ebből 89,9 milliárd forint volt költségvetési csalás. A folyamatban lévő büntetőeljárások kapcsán a vagyonbiztosítás összege (lefoglalás, zár alá vétel, önkéntes megtérítés) együtt 42,6 milliárd forint volt, ez 45,1 százalékos eredményesség.
A fotó forrása: Shutterstock
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve